top of page
  • Erika Csapo


A kisbabák nem tudnak beszélni, ezt ugye tudjuk. 😅 Az egyetlen mód, ahogy ki tudják fejezni magukat, ha valamire szükségük van, az a sírás. Sírnak, ha éhesek, szomjasak, melegük van, fáznak, félnek, túl sok a zaj, túl sok az inger, ha egyedül vannak, ha ölelésre vágynak, ha fogalmuk sincs, hogy most mi is van, hisz nemrég még egy nyugis, meleg, sötét, csendes helyen éltek, most meg minden új, és ijesztő. Elég sok gondjuk van, az aprócska méretük ellenére. Amit egyedül nem tudnak megoldani, ezért segítséget kérnek.


Ha ilyenkor reagál valaki a segítségkérésükre, felveszik, beszélnek hozzá, megölelik, mellel kínálják, akkor lassan lassan megtanulják, hogy van kire számítani, nincsenek egyedül. (Tényleg lassan. Nem napokról, hanem évekről beszélek…) Megtanulják, hogy kifejezhetik az érzelmeiket, a szükségleteiket, szabad félni, magányosnak lenni, és emiatt “szólni”, VAN segítség, van megoldás.


Ha ilyenkor rendszeresen senki sem reagál, akkor is tanulnak. Azt, hogy senkit nem érdekel az, hogy valami nem jó nekik, oldják meg. És megoldják. Rettegve, magányosan, csendben maradnak, hisz úgysem segít senki. Ehhez nem kellenek évek, pár nap, pár hét is elegendő lehet ahhoz, hogy csendben maradjanak. Az árvaházakban nem sírnak a babák. Megtanulták, hogy nincs arra idő, hogy kielégítsék a magasabb rendű szükségleteiket, kapnak időre enni, tiszta pelenka, tiszta ruha, és ennyi.


Ezeknek a korai tapasztalatoknak hosszú távú, élethosszig tartó hatásaik vannak. Meggyőződésem, hogy a mostani kb 30+-os korosztály nagy része azért nem tudja az érzelmeit megélni, és nem tud segítséget kérni, inkább beleszakad a teendőkbe, mert amikor ők voltak kisbabák az volt az ajánlás, hogy hagyják sírni a babát, “erősödik a tüdeje”, “ő az új a családban, neki kell beilleszkednie”, “ne vedd fel, elkényezteted”, “ne szoptasd már megint, most evett”, “a gyereknek a saját szobájában, a saját ágyában a helye”…


Ez a kör megtörhető. Létrehozható egy empatikusabb, érzékenyebb, segítőkészebb társadalom, ahol az emberek mernek segítséget kérni, merik elfogadni a segítséget. Az első lépés az, hogy nem hagyjuk sírni a kisbabákat, nem hagyjuk őket magukra. Már pici korban megtanítjuk nekik, hogy nincsenek egyedül. ❤️


(A “sírni hagyás” alatt NEM azt értem, amikor elszaladsz a mosdóba, a kicsi üvölt, te meg kiabálsz ki neki, hogy “mindjárt megyek”, majd felveszed, és biztosítod róla, hogy ott vagy neki ☺️ semmi baja nem lesz attól, ha néha néha a saját szükségleteidet is kielégíted 😅 a “sírni hagyás” az, amikor ez rendszeresen előfordul, amikor azt az üzenetet kapja a kicsi, hogy minden más fontos, csak ő nem…)


Az “alvástréning”-et is muszáj megemlítenem. Amikor a kicsi sír, de nem veszik fel, csak messziről beszélnek hozzá, vagy amikor egyes könyvek hatására megadott ideig hagyják sírni, és csak utána mennek be a szobájába. Ilyenkor is azt az üzenetet kapja a baba, hogy nem számítanak az igényei, a szükségletei. Hiába vágyik ölelésre, biztonságra, mellre, a felnőttek eldöntötték, hogy neki aludnia KELL, nincs ölelés, nincs mell, “tanuljon meg aludni”. Aludni fog. De nem azt tanulja meg, hogy hogyan tud elaludni (valójában kb 6 éves korra fejlődik csak ki ez a tudás…), hanem azt, hogy nem számít, hogy mit szeretne, mire vágyik… az alvástréningek betörik a babákat.


Igen, tudom, a kisbabás lét nagyon fárasztó, a válaszkész nevelés meg főleg. De megéri. ❤️ Merj segítséget kérni, és fogadd el, a felajánlott segítséget! Szabad rosszul érezned magad, szabad utálni néha a helyzetet, szabad kétségbe esni, szabad dühösnek lenni, és szabad kérni! Szabad megtörni a generációs örökségeinket…


…és nem a felmenőink hibája, hogy abban az időben rossz információk alapján hoztak döntéseket ❤️Biztos vagyok benne, hogy a legtöbben a lehetőségeikhez, és a tudásukhoz képest a legjobbat akarták a kisbabájuknak ❤️ Változnak az idők, fejlődik a tudomány, ami tegnap helyes volt, lehet, hogy holnap már nem lesz az.


(Érdekesség: a fenti idézőjeles mondatok, (pl “a babának külön szobában, külön ágyban van a helye”, “ne vedd fel, elkényezteted”) egy náci érdekeltségű hölgy gyereknevelési könyvéből terjedtek el világszerte. A cél akkor az volt, hogy olyan embereket neveljenek, akik nem kötődnek senkihez, így jó katona válik belőlük. Ma, a XXI. században, már többnyire nem ez a cél, ha gyereknevelésről van szó ☺️)


Ha szívesen beszélgetnél arról, hogy mit is akar egy újszülött, milyenek az első napok, hetek, hónapok az új jövevénnyel, keress bátran ☺️


(Fotó:pixabay)


7 megtekintés0 hozzászólás
  • Erika Csapo

A szülés közeledtével (vagy akár a pozitív teszt észlelésekor is már) egyre többet gondolnak a kismamák a fájdalomra, ami a szüléssel jár… “Fogom bírni?”, “Mennyire fog fájni?”, “Mit lehet tenni ellene?”.


Az ismeretlentől való félelem még ijesztőbbé teheti a szülést. Nagy a vágy, hogy fájdalommentes legyen az egész.


Mit lehet tenni? Hogy lehet csökkenteni a fájdalmat?


Meg kell ismerni, és össze kell vele barátkozni. Tudom, eléggé abszurdnak hangzik, hogy “barátkozz össze vele” :) Pedig működik… ;)


Sok kultúrában vannak fájdalmas beavatási rítusok. Férfivé, nővé, felnőtté avatás… Nálunk már nem nagyon vannak ilyen hagyományos rituálék (bár kezdenek visszajönni, az első menstruáció megünneplése, a szülésre bocsátó ünnepségek mind ilyenek, igaz, azok fájdalommentesek :) ) A szülés egy természetes beavatási rítus, anyává avatódik a lány. A vajúdás előrehaladtával módosult tudatállapotba kerül a nő, ami a transzállapothoz hasonló, megszűnik a külvilág érzékelése, nem reagál, ha szólnak hozzá, teljesen befelé fordul. Berántja a szülés forgószele, ahonnan egy új nő, az ANYA pördül ki. A bebábozódott hernyó is teljesen átalakul, mielőtt pillangóként újjászületik, a vajúdó is újjászületik. Sokan mondják a kitolási szak előtt, hogy már nem bírják tovább, meg fognak halni… Bizonyos szempontból ez valóban így van, “meghal” a lány, megszületik az anya. (“Meghal" az egygyerekes anya, megszületik a kétgyerekes, és így tovább :) )

A természetes fájdalom megélésének hatására, nagyon sok nő önbizalommal telve jön ki ebből a forgószélből. A szülés után elönti őket a "bármire képes vagyok"-érzés, “Megcsináltam!”, “Legyőztem önmagamat!”, “Képes vagyok rá!”

A természetes beavatási rituálé elérte a hatását :)


De tény, hogy fáj. Mi is fáj ilyenkor, és miért?

A méh izomzata összehúzódik, az alsó része feljebb húzódik, ezáltal kinyílik a méhszáj. Az oxitocyn nevezetű hormon segít, hogy ez a folyamat létrejöjjön. Az oxitocynt szokták boldogsághormonnak is nevezni, joggal. Ez az a hormon, ami akkor termelődik, amikor jól érezzük magunkat, amikor érezzük, hogy szeretnek, és jó helyen vagyunk. Amíg nem érkezik el az idő, hogy a kisbaba megszülessen, a méh nem reagál az oxitocinra, hiába termelődik. Nincs annyi kulcslyuk (receptor) a méh falán, ahol bejuthatna, vajúdáshoz vezető összehúzódásokat okozva. A várandósság kezdetéhez képest a szülés előtti időre százszorosára emelkedik a “kulcslyukak” száma. Emellett a progeszteronszint is gátolja, hogy idő előtt beinduljon a szülés. Az oxitocin (egészséges, élettani várandósság esetén) akkor okoz méhösszehúzódásokat, amikor annak eljön az ideje.

A testünk nagyon okos. A vajúdás elején kevesebb oxitocin termelődik, a fájdalom csak be-beköszön.

Majd emeli az adagot…

Viszont mindeközben természetes fájdalomcsillapítót is termel. Amíg a vajúdó anyuka biztonságban, és szeretve érzi magát, addig ez az egyensúly nagyon jól működik. Nem azt mondom, hogy nem fáj, csak azt, hogy még pont elviselhető.

A folyamatot viszont könnyű kizökkenteni. Elég egy rossz szó, egy csúnya nézés, vagy akár az, hogy máshol folytatódik a vajúdás. Ilyenkor megállhat egy kicsit a vajúdás, ami teljesen normális. Amint a kismama visszatalál önmagához, a békéjéhez, és jól érzi magát, az oxitocin és a fájdalomcsillapító is újra arányosan termelődik.


A félelem, az ijedtség viszont adrenalint termel. Ezt a félelmet okozhatja akár a környezet is, az ijedtséget akár a fájdalom erőssége is. Ilyenkor a fájdalomcsillapító hormon nem tud segíteni, blokkolódik. A fájdalomérzet nagyon erőssé válik.


…és el is érkeztünk végre a címben szereplő “természetes fájdalomcsillapítás” részhez. Mit lehet tenni?


Hagyni magunkat sodródni. Ez a fájdalom JÓ-fájdalom, minden összehúzódással közelebb kerülsz ahhoz, hogy a kezedbe fogd a kisbabádat. Hajótörés esetén sokkal kisebb az esélye a túlélésre annak, aki össze vissza kapálózik, míg aki felfekszik a hullámokra, kisodródik a partra. Feküdj fel a hullámokra, hagyd magad sodródni. A tested megsúgja, hogy hogyan lesz kényelmes neked. Viszont tényleg halkan súgja, figyelni kell rá. Van, aki járkálni szeretne. Van, aki egy labdán rugózna. Van, aki belecsimpaszkodik a kísérőjébe, és úgy engedi bele magát az összehúzódásokba. Van, akinek négykézláb jó. Vagy fekve. Vagy a zuhany alatt. Vagy jól esik egy meleg borogatás. Vagy a derék masszírozása. De az is lehet, hogy egyáltalán nem akarja, hogy bárki is hozzáérjen. Mindenki más, mindenkinek mást súg a teste.

De, ha senki nem beszél bele, ha senki nem piszkálja meg a folyamatot, akkor 80-90%-ban elég csak figyelni, hogy mire is vágysz. Kórházi szülés esetén sokat segíthet, ha viszel magaddal néhány “otthon”-t jelentő dolgot, pl. égősort, elemes mécsest, kispárnát, egy fényképet, plüssállatot. Ha jól érzed magad, a tested oxitocint termel, ami segít a kisbabádnak megszületni.


Ha a kórházban beleszólnak a jól haladó vajúdásba, és mesterséges oxitocint adnak (esetleg azért, mert a kórházba érkezve kicsit megáll a vajúdás, erről írtam fentebb), a fájdalom megváltozik. A test nem tud mit kezdeni a kívülről érkező, mesterséges hormonnal, nem tudja felvenni vele a lépést, nem tud fájdalomcsillapítót adagolni mellé. Ettől a fájdalomtól megijedhet az anyuka, adrenalint termel, még elviselhetetlenebb a fájdalom…


Röviden: A legtermészetesebb fájdalomcsillapító módszer a szülés közben az, hogy biztonságban, és szeretve érzi magát a nő… :)


(Bizonyos esetekben valóban indokolt a mesterséges oxitocin használata. Csodálatos az orvostudomány, hogy van rá lehetőség! A rutinszerű alkalmazása viszont nem segít…)

23 megtekintés0 hozzászólás

Ha szülés közben infúziót kapsz, az a kisbabádat is feltölti, így nagyobb születési súllyal fog megszületni... Ezt a többletet az első napokban kipisili.


…ha a szülés utáni súlyvesztésnél csak a számokat, önmagukban veszik figyelembe, könnyen bele lehet csúszni a

“pótlás kell ➡ kevés a tej ➡ nincs is tej ➡ még több pótlás kell ➡ cumizavar, nem akar szopizni ➡ tápszeres lett, mert nem volt elég tej”

spirálba…


Mit lehet tenni, hogy ez nem forduljon elő?


Személyzetként:

-nem csak a számokat nézni, hanem a szülés körülményeit is figyelembe venni

-a szülők genetikáját, testalkatát, születési súlyát is figyelembe venni

-nem riogatni az anyukát :)

-támogatni a szoptatást

-amennyiben valóban szükséges, szoptatásbarát pótlási módok megmutatása/megtanítása az édesanyának (pl.: svéd itatópohár használata. Illetve cumisüvegből is lehet igény szerint pótolni, bár tény, hogy időigényesebb. Cserébe igazodik a baba igényeihez, és nem hat károsan a szoptatásra.)


Anyaként:

-hinni önmagunkban, a testünkben, a kisbabánkban ❤

-bőrkontaktban sokat összebújni a kisbabánkkal ❤

-gyakran mellre helyezni a kicsit ❤

-még a szülés előtt felkészülni a szoptatásra. Utánanézni (olvasni, kérdezni), hogy hogyan kell helyesen mellre helyezni a kisbabát, milyen feltételeknek kell teljesülnie ahhoz, hogy sikeres legyen a szoptatás


Apaként, nagyszülőként, barátként, rokonként:

-támogatni az anyukát, dicsérni, segíteni, szeretni ❤

-megkérdezni az anyukát, hogy mire van szüksége, mit szeretne ❤


17 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page