Szoptatási averzió, amikor a szoptatás egyáltalán nem habosbabos csillámpóni…

Érezted már úgy magad szoptatás közben, vagy a közeledtével, hogy nem bíííííírod? Nem akarod, hogy még egyszer hozzád érjen a saját gyereked? Éreztél már dühöt, elkeseredettséget, pánikot? …és ennek ellenére mégis megszoptattad, bár a hátad közepébe se kívántad az egészet éppen?

Ha igen, NINCS VELED SEMMI BAJ!!!!!

(Ha nem, akkor sem ;) )

Hallottad már ezt a kifejezést, “szoptatási averzió”? Én csak 2022 őszén tudtam meg, hogy van ilyen, az Anyatejút Laktációs konferenciáján volt erről egy előadás, Schleckman Virányi Nusitól. Pontosabban azt tudtam meg itt, hogy ennek neve van, és nem vagyok egyedül azzal, hogy ezt átéltem…

Eddigre amúgy túl voltam 3x2 év szoptatáson, egy dúlaképzésen, és az önkéntes szoptatási segítői képzésen is, emellett sokat szoktam a témában olvasni, mégsem találkoztam a kifejezéssel.

Az “averzió” szó azt jelenti, hogy valaki valamitől idegenkedik, ellenérzést vált ki belőle. Igen, a szoptatás is lehet ilyen. Sokkal többször, mint amennyiszer beszélünk róla. A társadalmi nyomás mellett (“szoptass, szoptass, szoooooptaaaaassss!!!!! Az a LEGCSODÁLATOSABB dolog a világon!”) elég nehéz bevallani, ha az ember nem annak éli meg…

Márpedig előfordul, hogy a szoptatáshoz nem az az érzelem kapcsolódik, hogy “ez a legcsodálatosabb dolog a világon”… Előfordul, hogy a szoptató anya dühöt, frusztráltságot, pánikot, bezártságot érez, úgy érzi, hogy csapdába került, ahonnan nem tud szabadulni. És ettől bűntudata lesz, szégyenérzetet érez. Ezek az anyák általában AKARNAK szoptatni, és egy darabig szerettek is, élvezték, de egyszercsak jön ez a fura érzés, amivel nem tudnak mit kezdeni. Beszélni is nehéz róla, a környezet ritkán elfogadó, és nem is értik, hogy mi történt.

De tényleg… Mi is történt? Mi vezethet idáig?

Több dolog is hathat a kialakulására.

A kockázati tényezőket több csoportba lehet osztani:

Lehetnek fizikai okai. Pl., ha fáj a szoptatás, ha a kicsi csíp, karmol, harap, rászorít a mellbimbóra, szoptatási nehézségek, vagy ha egyszerűen túl sok(k) a fizikai érintés…

Biológiai okai is lehetnek: okozhatja a menstruáció, az ovuláció, alváshiány, tápanyaghiány…

Tandemszoptatás (amikor egyszerre két gyereket szoptat az édesanya, lehetnek ikrek, vagy kis korkülönbséggel testvérek is), többemberes babák.

A pszichológiai okok sem elhanyagolhatóak: korábbi fizikai, sz.xuális abúzus, az hogy valaki használja az anya testét, aminek nem teljesen ura. Szülési trauma, korábbi szoptatási trauma.

Szociális okok: munkába állás, tanulmányok, idősebb testvér, megfelelési kényszer.

Egészségügyi okok: traumatikus élmény, depresszió, gender diszfóra (nemtől függetlenül kelthet furcsa érzést, hogy egy kislányt, vagy éppen egy kicsi fiút táplál valaki a melléből). Ezek mellett van egy D-MER-nek nevezett állapot, amit később kifejtek részletesebben.

A társadalmi tényezők is közrejátszanak. Az anyának egy teljesen új ÉN-t kell felépítenie, a “régi ÉN” elvesztése nem mindig sétagalopp. Az előző posztomban is írtam már a túlideologizált anyaképről, ami nem fedi a valóságot. Ehhez hozzájön a magány, az elszigeteltség, a megbecsülés hiánya…

Az averzió ritkán alakul ki újszülöttek szoptatásakor, a babák, gyerekek idősebb korábban valószínűbb.

Nem vagyunk egyformák, van akinél minden fent felsorolt rizikótényező megvan, mégsem lesz szoptatási averziója. Másnak meg elég ezek közül akár csak egy is, hogy kb sírógörcsöt kapjon, amikor a kisbabája mellett kér.

Az averzió NEM depresszió! A negatív érzések nem terjednek ki az élet egész területére, kizárólag a szoptatásban, szoptatáskor jelenik meg.

Mit lehet tenni?

Az első, és legfontosabb, hogy az anyák megértsék, hogy van ilyen. Beszéljünk róla, ez egy létező dolog. Fontos lenne, hogy az egészségügyi dolgozók is tudjanak a létezéséről. (Alig 18 éve kezdték el kutatni, 2006 óta folynak csak a kutatások.) Sajnos a mérésére nincsenek tesztek…

Hogyan lehet kezelni, enyhíteni?

-fontos azonosítani a kiváltó ingereket. Mi az, ami zavar? A csipkedés? A szoptatás időtartama? Az egyedüllét? A bezártság?

-reagálni ezekre az ingerekre. Pl. csipkedéskor lefogni a kezét, határozottan rászólni, hogy ezt NEM, esetleg leválasztani a kicsit a mellről. Nagyobb gyereknél megbeszélni vele, hogy meddig tart a szoptatás, akár órát is lehet állítani.

-tudatosítani, hogy most éppen a menstruáció/ovuláció okozza, “csupán” pár nap…

-megelőzés, átkeretezni a dolgokat

-hidratálás, tápanyagok megfelelő bevitele

-határszabás, időben, térben. Mivel az averzió jellemzően nagyobb gyerekeket szoptató anyáknál fordul elő, velük már jobban meg lehet beszélni, hogy “csak otthon”, “csak este”, “csak 15 percig”, a következetesség nagyon fontos. (És nagyon nehéz…)

-életmódra odafigyelni

-alvás… (tudom…)

-tudatosítani, hogy egy-egy érzelem csupán 90 másodpercig hat ránk, utána már csak mi ragaszkodunk hozzá…

-ha a fentiek nem segítenek a terápia is szóba jöhet

-ha ezeken túl vagyunk, és tényleg semmi nem segít, akkor jöhet szóba a gyengéd elválasztás, a szoptatás abbahagyása.

Nem vagy rossz anya, ha szoptatási averziód van… És az sem lesz jobb anya, akinek nincs, és nem is érti, hogy miről írok…

Sokkal több nőt érint, mint gondolnánk. A társadalmi megbélyegzés, az egymás el nem fogadása a fő oka annak, hogy ez a jelenség ilyen sokáig láthatatlan maradt, és hogy ilyen keveset, és kevesen  tudunk a létezéséről is. Le a tabukkal, beszéljünk a szoptatási averzióról!

Ha szeretnéd ezeket megbeszélni, kibeszélni, átbeszélni valakivel, keress bátran. A nulladik, 60 perces konzultáció díjtalan, megismerkedünk, megbeszéljük, hogy tudunk-e, akarunk-e együtt dolgozni. Semmiféle kötelezettséggel nem jár!

Kísérlek és nem vezetlek

Hazudtak nekünk?

Egy kedves dúlaismerősöm a napokban azt mondta, hogy a frissenszült anyukái közül többen mondták azt, hogy hazudtak nekik, nem gondolták, hogy a babázás ennyire nehéz…

Vajon tényleg hazudnak nekünk? Vagy csak nem akarjuk meghallani, amikor valaki megemlíti a nehézségeket? Amikor azt mondják a várandósságunk alatt, hogy “most aludj, később nem fogsz tudni”, az bizony azt üzeni, hogy kisbabával NEM FOGSZ TUDNI (rendesen) aludni… Mert egy normál újszülött alvásciklusa bizony nem 3 órás, főleg nem 8, hanem inkább 50 perces… És ez bizony azt jelenti, hogy 50 percenként ébred. És abban az 50 percben sem fog feltétlenül békésen szunyókálni a kiságyában… Hanem az anyukája illatára lesz szüksége. Ami azt jelenti, hogy tartanod kell. Fognod. Vele feküdnöd, pihenned. Mert az egyetlen ismerős dolog számára a TE közelséged, illatod. (A női mellen található Montgomery mirigyek (azok a rücskök a bimbóudvaron ;) ) olyan illatot termelnek, mint amilyen íze volt a magzatvíznek… Ettől a picike biztonságban érzi magát, egy icipici kapaszkodót ad neki az ismeretlen világban, ahol minden új neki)

A gyermekágynak ideális esetben amúgy is arról kéne szólnia, hogy anya és baba együtt pihen, regenerálódik, ismerkedik, bújik. Az anya bőrének hőmérséklete idomul a baba szükségleteihez. (Ikreknél akár jónéhány fok különbség is lehet a két mell hőmérséklete között, ha mindkét pici az anyán pihen, bőr-bőr kontaktban, attól függően, hogy melyiknek mire van szüksége…)

A gyermekágy nem csak az első napokat jelenti. Olyankor még a baba kipiheni a születése fáradalmait, 24 órás tartalékkal rendelkezik, az étvágya sem olyan nagy még, és nem is nagyon éber. A neheze nagyjából akkor jön, mire a friss család hazamegy a kórházból. A baba rájön lassan, hogy ez az új, és fura világ már bizony így marad. És ez nem feltétlenül tetszik neki… És sír, mert máshogy nem tudja elmondani, hogy nagyon szeretne visszamenni az anyaméhbe, ahol csend volt, és sötét, és nem kellett olyan világi dolgokkal foglalkoznia, mint például evés, és ürítés…

Szépen lassan egyértelművé válik hogy milyen is a baba habitusa, temperamentuma. Van, amelyik csendben nézeget, van, amelyik nagyokat alszik, de vannak olyan kisbabák is, akik roppant kíváncsiak, és az alvást pazarlásnak tekintik, nehogymár lemaradjanak valami fontosról! Ők lényegesen kevesebbet alszanak. És vannak a hangos kisbabák is, akik nagyjából azonnal üvöltve reklamálnak, ha valami nem tetszik nekik. Vannak nyugodt kisbabák, akiknek mindegy, hogy hol vannak, bárhol el tudnak aludni. És bizony vannak olyanok is, akik ragaszkodnak dolgokhoz, szeretik a ciklikusságot, a rendszert, és a saját rituáléikat.

…és itt érkezünk el a hazugságokhoz… A reklámokban nagyjából csak a könnyen kezelhető, “könnyű” babákat mutogatják… Így elhihetjük, hogy csak ők léteznek. Beleeshetünk abba a hibába, hogy meggyőződéssel hisszük, hogy a miénk is ilyen lesz…

… amúgy a reklámokban csak csillogó lakásokat mutatnak, ahol mindig rend van, és a 4 fős család (apa-anya-kisfiú-kislány, ugye) együtt főznek, sütnek, terjed a kuglóf csodálatos illata, a vaj nem esik le a késről, és a mogyorós nugátkrémet is csíkosan lehet a kenyérre kenni…

  Nagyjából ennyire valószínű, hogy “könnyű” babánk/gyerekünk legyen… :D TÉNYLEG vannak csillogó, tipptopp lakások kuglófillattal, de azért ott sem ez a 24 órás valóság, azt gondolom… És TÉNYLEG vannak “könnyű” kisbabák, de nem csak ők léteznek… Bizony léteznek az izgőmozgó, aligalvó, folytonsikoltvaébredő, nedvespelustnemtűrő, hangérzékeny, fényérzékeny, könnyen túlstimulálható kisbabák is. És ez a része, az alaptemperamentum, bizony nem rajtunk múlik, hogy milyen lesz…

Mi múlik rajtunk? Hogy mindezt hogyan fogadjuk, kezeljük… Ha el tudjuk fogadni, és tudunk erre reagálni, akkor az szuper. Hivatalosan megfogalmazva, “ha a környezet összhangban van, fejlődés várható. Ha az illeszkedés jó, egészségesen fog működni az egyén”.

Ha nehezen tudjuk elfogadni, hogy a babánk esetleg nem olyan, amilyennek elképzeltük, akkor nehezebb lesz a dolog. Ha mi folyton csavarognánk, és zenét hallgatnánk otthon, miközben a kicsi a legkisebb zajra is összeriad, és zokog a boltban, az nehéz… Vagy ha mi szívesen ülnénk otthon egy könyvvel, csendben, a kicsi meg folyton zizegne és menne, az is. “Ha az illeszkedésben ellentmondás van, az megzavart működést okoz. Ez sérülékenységhez vezet”

Nagyon nehéz, ha a baba temperamentuma más, mint a családé. És bizony ez előfordul. Ehhez még adjuk hozzá a szülés utáni hormonhullámvasutat is, és eléggé biztos a kiborulás… “Én nem ezt akartam. Kérem vissza a régi életemet! Erről nem volt szó!” Ismerős? Ha igen, nagy nagy ölelést küldök neked… (persze csak ha bírod az ölelést :) Ha nem, akkor csak együttérzésemet küldöm ;) ) Nagyon nehéz ez a helyzet. És én nem akarok neked hazudni… Nem lesz már olyan az életed, mint a baba előtt volt. Mondhatnám, hogy majd a 18. szülinapja után igen, de úgy sejtem, hogy akkor sem. Az addig átélt 18 év meg fog változtatni.

Mit tudsz tenni, hogy ez a változás ne legyen nagyon nehezen megélhető? Először is  bátran gyászold el a korábbi életedet… Nem baj, ha dühös vagy. Nem baj, ha sírsz (és a sírás nem hat negatívan a tejtermelésre, sőt! Egy kiadós, katartikus, megtisztító zokogás során rengeteg oxitocin szabadul fel, ami a boldogsághormon… Kicsit ellentmondásos, de biztos érezted már egy nagy bőgés után a megkönnyebbülést… Na ez az oxi… :) ), nem baj, ha dühöngeni akarsz. Tedd a babát biztonságos helyre, kérj meg valakit, hogy figyeljen rá, és hajrá. Üvölts a párnába, vagy csapkodd meg, menj el sétálni, hallgass zenét, keress valakit, aki meghallgat. Írj naplót… vagy csinálj bármit, ami NEKED jó!

A gyászfolyamat vége (az alkudozás, majd a depresszió után, de ezek átugorhatóak!) az elfogadás. Nem könnyű, de nem tudunk MINDENT befolyásolni. A gyerekünk temperamentumát biztosan nem. Befolyásolni ebben az esetben a saját hozzáállásunkat tudjuk csak. Nem könnyű, tudom. Ha/amikor megérted, hogy nem a te bosszantásod miatt ilyen, és hogy nem peches vagy, hanem csak egyszerűen ez van, az segíthet. A sorstárs közösség is segíthet, de itt előfordulhat csapda, ezzel óvatosan… Ha a közösség legnagyobb része csak panaszkodik, és a nehézségekre fókuszál, könnyű mindent feketének látni. De az élet nem fekete, és nem fehér. A nehézségek kibeszélése után érdemes a megoldásokat keresni.

Bár áltatában időre született, egészséges babákról írok, ennek a posztnak a nagy része koraszülésnél, és beteg kisbaba esetén is helytálló… Ezekben az esetekben sem úgy alakul a dolog, ahogy azt előre elképzeltük, és a gyászfolyamat beindul…

Ha szeretnéd ezeket megbeszélni, kibeszélni, átbeszélni valakivel, keress bátran. A nulladik, 60 perces konzultáció díjtalan, megismerkedünk, megbeszéljük, hogy tudunk-e, akarunk-e együtt dolgozni. Semmiféle kötelezettséggel nem jár!

Kísérlek és nem vezetlek

Alvástréning

Hallottad már az “alvástréning” kifejezést?

Elmesélem, mi is az…

Az alvástréninget onnan ismered fel, hogy azt ígéri max pár hét, és aludni fog a babád. Ami igaz is. Csakhogy mindezt úgy lehet elérni, hogy a baba igényeire fittyet hányunk. Igen, az is fittyet hányás, ha csak a kiságyban megpaskoljuk a popóját, amikor sír, amikor szigorúan iksz perc után megyünk be, amikor messzebbről csitítgatjuk. Szelíd módszernek tűnik, de valójában azt tanítjuk ezzel, hogy “nem érdekel a szükségleted, nem azt adom, amire szükséged van, hanem ami nekem jó”. Nagyon szélsőséges esetben a hányásig sírni hagyás is alvástréning…

 Fájdalmas tény: az árvaházban nem sírnak a babák. Megtanulták, hogy felesleges…

 Akik azt mondják, hogy “így is felnőttem/felnőtt a gyerekem, és semmi baja nem lett”: majdnem az egész generációnk így nőtt fel. És most itt vagyunk, nem tudjuk kifejezni a szükségleteinket, nem tudunk segítséget kérni, nem tudjuk meghúzni a határainkat. Az első tapasztalásunk sokunknak az, hogy “sírj csak, majd megtanulsz elaludni, old meg egyedül”. És emiatt belepusztulunk a mindennapokba, mi magunk is alig tudjuk, hogy mi hiányzik, de valami nem jó. Társas magány, elhagyatottságérzet… nem tudunk segítséget kérni, de elfogadni se nagyon. Véleményem szerint ez sokunk babakorából indul, amikor az alvástréning volt az elfogadott.

 Gyors a “siker”, ez tény. De mi az ára?

 Hogy mire van szüksége a babának? Anyára, testközelségre, biztonságra. A kb 50 perces alvásciklus normális. Megébred, csekkolja a környezetét, nincs vadállat, anya megvan, esetleg cicit kér, és szundi. Hosszú hónapok, évek, mire az idegrendszer alkalmas lesz arra, hogy ilyenkor magától elaludjon.

 Illetve az alvást rengeteg dolog befolyásolja, ahogy a babák hangulatát is. Az is lehet, hogy a nyüglődés sima ventilláció, sok volt az inger, és kiadja magából. Ilyenkor semmi másra nincs szüksége, csak arra, hogy megtartsa valaki ebben a sz.r helyzetben. “Itt vagyok, tudom, hogy nehéz, de szeretlek, veled vagyok”-ennyi pont elég lehet

 A megértés sokat segít. Segít, ha tudod, hogy ami veletek történik, az normális. Igen, vannak babák, akik este 8-tól reggelig alszanak. De naaaaagyon kevesen  valahogy azokat az információkat jobban észrevesszük, amik bántanak…  minden “jól” alvó babára jut kb száz (ezer?! ), aki 50 percenként megébred, vagy este később alszik el, vagy egyéb módon “nem felel meg” a felnőttek (irreális) elvárásainak. Nem vagy egyedül!

 (Ha esetleg magadra ismertél, és te is nehezen tudsz kérni, vagy a saját szükségleteidet felismerni, kommunikálni, segíthetek  Általában semmi helyrehozhatatlan nem történik, ha nem ideális valaki babakora, csak később több munkát igényelhet. Az első lépés a felismerés, a második a segítségkérés. Segítséget kaphatsz könyvekből is, de ha inkább beszélgetnél valakivel, itt vagyok )

Kísérlek, és nem vezetlek