Hazudtak nekünk?

Egy kedves dúlaismerősöm a napokban azt mondta, hogy a frissenszült anyukái közül többen mondták azt, hogy hazudtak nekik, nem gondolták, hogy a babázás ennyire nehéz…

Vajon tényleg hazudnak nekünk? Vagy csak nem akarjuk meghallani, amikor valaki megemlíti a nehézségeket? Amikor azt mondják a várandósságunk alatt, hogy “most aludj, később nem fogsz tudni”, az bizony azt üzeni, hogy kisbabával NEM FOGSZ TUDNI (rendesen) aludni… Mert egy normál újszülött alvásciklusa bizony nem 3 órás, főleg nem 8, hanem inkább 50 perces… És ez bizony azt jelenti, hogy 50 percenként ébred. És abban az 50 percben sem fog feltétlenül békésen szunyókálni a kiságyában… Hanem az anyukája illatára lesz szüksége. Ami azt jelenti, hogy tartanod kell. Fognod. Vele feküdnöd, pihenned. Mert az egyetlen ismerős dolog számára a TE közelséged, illatod. (A női mellen található Montgomery mirigyek (azok a rücskök a bimbóudvaron ;) ) olyan illatot termelnek, mint amilyen íze volt a magzatvíznek… Ettől a picike biztonságban érzi magát, egy icipici kapaszkodót ad neki az ismeretlen világban, ahol minden új neki)

A gyermekágynak ideális esetben amúgy is arról kéne szólnia, hogy anya és baba együtt pihen, regenerálódik, ismerkedik, bújik. Az anya bőrének hőmérséklete idomul a baba szükségleteihez. (Ikreknél akár jónéhány fok különbség is lehet a két mell hőmérséklete között, ha mindkét pici az anyán pihen, bőr-bőr kontaktban, attól függően, hogy melyiknek mire van szüksége…)

A gyermekágy nem csak az első napokat jelenti. Olyankor még a baba kipiheni a születése fáradalmait, 24 órás tartalékkal rendelkezik, az étvágya sem olyan nagy még, és nem is nagyon éber. A neheze nagyjából akkor jön, mire a friss család hazamegy a kórházból. A baba rájön lassan, hogy ez az új, és fura világ már bizony így marad. És ez nem feltétlenül tetszik neki… És sír, mert máshogy nem tudja elmondani, hogy nagyon szeretne visszamenni az anyaméhbe, ahol csend volt, és sötét, és nem kellett olyan világi dolgokkal foglalkoznia, mint például evés, és ürítés…

Szépen lassan egyértelművé válik hogy milyen is a baba habitusa, temperamentuma. Van, amelyik csendben nézeget, van, amelyik nagyokat alszik, de vannak olyan kisbabák is, akik roppant kíváncsiak, és az alvást pazarlásnak tekintik, nehogymár lemaradjanak valami fontosról! Ők lényegesen kevesebbet alszanak. És vannak a hangos kisbabák is, akik nagyjából azonnal üvöltve reklamálnak, ha valami nem tetszik nekik. Vannak nyugodt kisbabák, akiknek mindegy, hogy hol vannak, bárhol el tudnak aludni. És bizony vannak olyanok is, akik ragaszkodnak dolgokhoz, szeretik a ciklikusságot, a rendszert, és a saját rituáléikat.

…és itt érkezünk el a hazugságokhoz… A reklámokban nagyjából csak a könnyen kezelhető, “könnyű” babákat mutogatják… Így elhihetjük, hogy csak ők léteznek. Beleeshetünk abba a hibába, hogy meggyőződéssel hisszük, hogy a miénk is ilyen lesz…

… amúgy a reklámokban csak csillogó lakásokat mutatnak, ahol mindig rend van, és a 4 fős család (apa-anya-kisfiú-kislány, ugye) együtt főznek, sütnek, terjed a kuglóf csodálatos illata, a vaj nem esik le a késről, és a mogyorós nugátkrémet is csíkosan lehet a kenyérre kenni…

  Nagyjából ennyire valószínű, hogy “könnyű” babánk/gyerekünk legyen… :D TÉNYLEG vannak csillogó, tipptopp lakások kuglófillattal, de azért ott sem ez a 24 órás valóság, azt gondolom… És TÉNYLEG vannak “könnyű” kisbabák, de nem csak ők léteznek… Bizony léteznek az izgőmozgó, aligalvó, folytonsikoltvaébredő, nedvespelustnemtűrő, hangérzékeny, fényérzékeny, könnyen túlstimulálható kisbabák is. És ez a része, az alaptemperamentum, bizony nem rajtunk múlik, hogy milyen lesz…

Mi múlik rajtunk? Hogy mindezt hogyan fogadjuk, kezeljük… Ha el tudjuk fogadni, és tudunk erre reagálni, akkor az szuper. Hivatalosan megfogalmazva, “ha a környezet összhangban van, fejlődés várható. Ha az illeszkedés jó, egészségesen fog működni az egyén”.

Ha nehezen tudjuk elfogadni, hogy a babánk esetleg nem olyan, amilyennek elképzeltük, akkor nehezebb lesz a dolog. Ha mi folyton csavarognánk, és zenét hallgatnánk otthon, miközben a kicsi a legkisebb zajra is összeriad, és zokog a boltban, az nehéz… Vagy ha mi szívesen ülnénk otthon egy könyvvel, csendben, a kicsi meg folyton zizegne és menne, az is. “Ha az illeszkedésben ellentmondás van, az megzavart működést okoz. Ez sérülékenységhez vezet”

Nagyon nehéz, ha a baba temperamentuma más, mint a családé. És bizony ez előfordul. Ehhez még adjuk hozzá a szülés utáni hormonhullámvasutat is, és eléggé biztos a kiborulás… “Én nem ezt akartam. Kérem vissza a régi életemet! Erről nem volt szó!” Ismerős? Ha igen, nagy nagy ölelést küldök neked… (persze csak ha bírod az ölelést :) Ha nem, akkor csak együttérzésemet küldöm ;) ) Nagyon nehéz ez a helyzet. És én nem akarok neked hazudni… Nem lesz már olyan az életed, mint a baba előtt volt. Mondhatnám, hogy majd a 18. szülinapja után igen, de úgy sejtem, hogy akkor sem. Az addig átélt 18 év meg fog változtatni.

Mit tudsz tenni, hogy ez a változás ne legyen nagyon nehezen megélhető? Először is  bátran gyászold el a korábbi életedet… Nem baj, ha dühös vagy. Nem baj, ha sírsz (és a sírás nem hat negatívan a tejtermelésre, sőt! Egy kiadós, katartikus, megtisztító zokogás során rengeteg oxitocin szabadul fel, ami a boldogsághormon… Kicsit ellentmondásos, de biztos érezted már egy nagy bőgés után a megkönnyebbülést… Na ez az oxi… :) ), nem baj, ha dühöngeni akarsz. Tedd a babát biztonságos helyre, kérj meg valakit, hogy figyeljen rá, és hajrá. Üvölts a párnába, vagy csapkodd meg, menj el sétálni, hallgass zenét, keress valakit, aki meghallgat. Írj naplót… vagy csinálj bármit, ami NEKED jó!

A gyászfolyamat vége (az alkudozás, majd a depresszió után, de ezek átugorhatóak!) az elfogadás. Nem könnyű, de nem tudunk MINDENT befolyásolni. A gyerekünk temperamentumát biztosan nem. Befolyásolni ebben az esetben a saját hozzáállásunkat tudjuk csak. Nem könnyű, tudom. Ha/amikor megérted, hogy nem a te bosszantásod miatt ilyen, és hogy nem peches vagy, hanem csak egyszerűen ez van, az segíthet. A sorstárs közösség is segíthet, de itt előfordulhat csapda, ezzel óvatosan… Ha a közösség legnagyobb része csak panaszkodik, és a nehézségekre fókuszál, könnyű mindent feketének látni. De az élet nem fekete, és nem fehér. A nehézségek kibeszélése után érdemes a megoldásokat keresni.

Bár áltatában időre született, egészséges babákról írok, ennek a posztnak a nagy része koraszülésnél, és beteg kisbaba esetén is helytálló… Ezekben az esetekben sem úgy alakul a dolog, ahogy azt előre elképzeltük, és a gyászfolyamat beindul…

Ha szeretnéd ezeket megbeszélni, kibeszélni, átbeszélni valakivel, keress bátran. A nulladik, 60 perces konzultáció díjtalan, megismerkedünk, megbeszéljük, hogy tudunk-e, akarunk-e együtt dolgozni. Semmiféle kötelezettséggel nem jár!

Kísérlek és nem vezetlek