A szülésről általában sok szó esik, a leendő anyukák is sokat olvasnak róla. De mi a helyzet utána? Amikor már ott van a kisbaba, akit életben kell tartani? Mi történik olyankor?
Néhányaknak lehet olyan elképzelése, hogy majd békésen szoptatgatnak, karjukban a kisbabával, aztán pikkpakk a kicsi kúszik, mászik, szalad, oviba megy, majd iskolába, miközben lepkék és pillangók repkednek, és csillámpor hullik…
Nos, valóban lesznek ilyen PILLANATOK is… De többnyire igazából nem ilyen… :/
A kisbabák általában érdeklődve, kíváncsian születnek ki a nagyvilágba, majd kipihenik a szülés fáradalmait. Bár a szopizás egy reflex, mégis meg kell a babáknak is, és az anyukáknak is tanulniuk, hogy hogy a legkényelmesebb, leghatékonyabb a szoptatás. A szoptatás nem fáj. Ha fáj, akkor valamin változtatni kell. Próbálgatni, hogy hogyan tudja a kicsi a legjobban bekapni a mellet, és hogy ez hogyan kényelmes az anyukának. És, bár nem _fáj_, eleinte azért nem is kellemes… Újfajta ingert kap a mellbimbó, emellett a tejbelövelléskor erős feszítő érzés is jelentkezhet, azt is sokszor lehet érezni, amikor beindul a tejleadó reflex, és arról se feledkezzünk meg, hogy a szoptatás közben keletkező oxitocin hormon segít a méhnek, hogy összehúzódjon, és ez bizony járhat fájdalommal. Ezen az idő, és a rutin sokat javít. A mellbimbók megszokják az újfajta igénybevételt, amikor beáll a tejtermelésnél a kereslet-kínálat, a feszítő érzés is sokkal ritkábban fog jelentkezni (vagy akár soha), a tejleadó reflex érzékelése is megszokottá válik, és a méh is visszahúzódik egy idő után. (A szoptatás közbeni oxitocintermelés viszont még okozhat meglepetést, ez a hormon termelődik például orgazmus hatására is, így előfordulhat, hogy szoptatás közben olyan “fura odalent”, vagy “nem illendő” emlékbetöréseid vannak, Ez teljesen normális, és illendő ;) Nincs veled semmi gond, ha ilyet tapasztalnál.)
A tejbelövellésre a szülés utáni néhány napban kerül sor. Előtte is VAN tej, az a pár csepp pont elég a kicsinek. 24 órás tartalékkal születnek, a gyomruk mérete meglehetősen kicsi, nagyjából mint egy cseresznye, nincs szükségük több táplálékra, mint az a pár csepp. Abban a pár cseppben annyi csoda van, hogy a “baba első oltásá”-nak is szokták nevezni. Nagyon fontos, hogy azt a kicsi mennyiséget megkapja. A tejtermelést a legjobban a baba támogatja. Minél többet vagytok együtt, bőr-bőr kontaktban, és minél többet kerül mellre, annál nagyobb az esély a sikeres szoptatásra. Nem baj, ha nem jön belőle “semmi”, a lényeg, hogy kapjon ingert a mell. Valószínűleg észre fogod venni, amikor megtörténik a tejbelövellés, a szülés után 36-72 órával várható. (Szóval teljesen normális, ha 1,5-3 napig úgy érzed, hogy “nincs tej”!) A mellek kipirosodhatnak, feszülnek, melegebbek is lehetnek. (A szülés mikéntje nem befolyásolja a szoptatást. A tejtermelés “kapcsolója” az, amikor a méhlepény leválik a méh faláról, teljesen mindegy, hogy hasi, vagy hüvelyi szülés volt-e.) Nos, nem feltétlenül kellemes… De jobb lesz! Ha nagyon kellemetlen, óvatosan, köröcskékben körben megmasszírozhatod, az ujjaiddal lépegetve finoman nyomkodhatod, majd a bimbó felé simító mozdulatot tegyél. A zuhany is segíthet. Erővel NE masszírozd! A mellszövet nagyon érzékeny, ne tegyél magadban kárt. A legnagyobb segítséged viszont a kisbabád lesz. Valószínűleg segíteni kell neki, hogy be tudja kapni a duzzadt mellet, a hüvelyk és mutatóujjaddal félkört formálva fogd meg a melledet, kicsit nyomd össze (ne okozz magadnak fájdalmat), mintha egy hamburgert akarnál a szájába adni. (Az internet bugyraiból érdemes kritikusan segítséget választani, de van néhány nagyon hasznos oldal, ilyen pl az lll.hu, ahol sok hozzáértő, kompetens tanács és tény olvasható. Tudtad? Fordulhatsz önkéntes szoptatási segítőkhöz is, akik a kisebb megakadásokban ingyenesen tudnak segíteni… ;) Ha már nem az ő hatáskörük a dolog, akkor léteznek laktációs szaktanácsadók, IBCLC segítők, igaz, ez a szolgáltatás már nem ingyenes, de hatalmas tudásuk van, és a szoptatás a szakterületük.)
Az első időkben elképzelhető, hogy az egész nap egy nagy maratoni szoptatásnak tűnik. Az is megeshet, hogy 24 óra alatt 24x kerül mellre a kicsi, de az is, hogy csupán 3 óránként jelez. És mind a két véglet normális… (Ha az újszülött aluszékonybb, pl az élettani sárgaság hatására, akkor se legyen 3 óránál több a két etetés kezdete között. Cirógatással, peluscserével ébreszthető a kicsi ilyenkor. Esetleg az alvó babát is meg lehet kínálni mellel ;) )
A kisbabák sírással kommunikálnak többnyire… Ez egy idő után nagyon idegtépő lehet… (Lesz.) Az első nap általában a pihenésről szól, a kicsi kipiheni a születése fáradalmait, de aztán rájön, hogy most már ez így marad. Marad a fény, a zajok, a ruha, a sok fura új érzet, éhség, szomjúság, bélmozgás… Minden új neki. És bosszantó… Nagyon elkeserítő érzés szülőként, amikor úgy érzed, hogy már mindent kipróbáltál, nem éhes a kicsi, nem is kér mellet, nem fázik, nincs melege, nincs világos, és igazából semmi oka nincs arra, hogy sírjon, mégis vigasztalhatatlan.
Akkor miért sír???
Nos, a kisbabák is ventillálnak… Ez azt jelenti, amikor egyszerűen túl sok minden, amikor elegünk van mindenből, semmi sem sikerül, dühösek, csalódottak vagyunk, és kell valaki, aki meghallgat. Nekünk, felnőtteknek is jó, ha van valaki, akihez ilyenkor fordulhatunk, és nem akar tanácsot adni, nem akar megmenteni, egyszerűen csak velünk van, és annyit mond “ez bizony nagyon nehéz lehet most neked”. Az újszülöttek (gyerekek, felnőttek, kortól függetlenül mindenki…) is kerülhetnek ilyen helyzetbe. És kerülnek is. Ha meggyőződtél róla, hogy nincs racionális oka a sírásának, és mégis sír, akkor valószínűleg ez a helyzet.
Mit tehetsz ilyenkor? Türelemmel fordulj felé, öleld, simogasd, beszélj hozzá. Elmondhatod neki, hogy sejted, hogy mit érez, a világ fura, és hangos, és tudod, hogy ez most pocsék, de te itt vagy neki, és mindig is itt leszel, és segítessz neki… Bármit mondhatsz neki, azt is elmondhatod, hogy fogalmad sincs, hogy hogy tudnál neki segíteni, hogy tanácstalan vagy, de mesélhetsz neki bármit, ami eszedbe jut, akár arról is, hogy el kellene utalni a villanyszámlát… :) Nem feltétlenül az a fontos amit mondasz, inkább az ahogy.
A babák ventillációja nem egyszeri alkalom, bizony többször is elegük lesz a világból… hónapokon keresztül meleg vízben lebegtek, semmit nem kellet tenniük ahhoz, hogy jóllakottnak érezzék magukat, csend volt, meleg, félhomály. Szükségük van időre, hogy át tudjanak állni a kinti világra. Általában estére, délutánra lesz elegük, ilyenkor szokták “hasfájós”-nak titulálni a kicsiket. Előfordulhat, hogy tényleg a hasa fáj, de többnyire nem ez az ok. Egyszerűen túl sok az inger, a változás.
Teljesen normális, ha ebben elfáradsz. Te is fáradt vagy, anyaként tombolnak a hormonjaid, az egyik szintje éppen leesik a másik az egekben, lehet, hogy te is szívesen ventillálnál, üvöltenél, és sírnál. Tedd bátran. Add át a babát valakinek, és nyugodtan üvölts, tombolj a másik szobában, konyhában, fürdőben… Szabad sírni, sőt. Régen megdőlt az a tévhit, hogy a sírás árt a tejtermelésnek. Ez nem igaz, sőt. Sírás közben is oxitocin termelődik, felszabadít, csökken a stressz szint. Olyan, mint amikor a kuktából kiengedjük a gőzt.
Emellett a te testednek is új érzetei vannak… Húzódik vissza a méhed, a falán egy lapostányérnyi sebhely van… Egyik helyről vér folyik, a másikról tej, izzadsz, szomjúság gyötör, húz a méhed, fáj az aljad, sírhatnékod van… Emellett lehet, hogy azt gondolod, hogy neked most boldognak KELL lenned, hisz ott a kisbabád, úgy érezheted, hogy mindenki azt várja tőled, hogy mosolyogva, glóriával a fejed fölött repkedj a boldogságtól…
Állj meg most kérlek egy pillanatra.
TÉNYLEG ezt várja tőled a környezeted? ELVÁR tőled bárki bármit is IGAZÁBÓL? Vagy ez csak egy elképzelt elvárás, aminek semmi alapja nincs, a sokszor látott beállított insta/magazinfotókon kívül? Emlékszel, amit a poszt elején írtam? “Lepkék, pillangók, csillámpor”… =PILLANATOK… ;) az instán, a magazinokban ezeket a PILLANATOKAT örökítik meg. Az is a valóság, de nem az egész. Valójában minden frissen szült nő átmegy ezeken a változásokon… Nem vagy egyedül…
Kérj segítséget, és tanuld meg elfogadni, a felajánlott segítséget. Nem vagy gyenge, ha segítséget kérsz. A legnagyobb bátorság, és erő beismerni, hogy valami nem megy egyedül. De nem is kell mindennek egyedül mennie! Ideális esetben jó, ha ezt már a várandósság során átgondolod, hogy kik azok, akikre számíthatsz, kitől mit lehet kérni. Ki tud rád/rátok főzni, ki tud a takarításban segíteni, kinek tudod odaadni a babát, ha sír, és te is sírnál. Kit tudsz felhívni a kérdéseiddel (reklám: pl. engem :D ), ki az, aki értően tud rád figyelni (khm: pl. én… ;) ).
Egy csodálatos, és nehéz utazás elején vagy most… Nem lesz könnyű, de tényleg lesznek csodálatos pillanatok, percek, órák, napok…
…és ha kell valaki, akivel beszélnél, keress bátran… Szívesen meghallgatlak, úgy segítelek, ahogy arra neked szükséged van.
Comentarios