Egy kicsit az otthonszülésről...

Háromszor szültem. Volt programcsászárom, magától indult, oxitocinnal (amúgy feleslegesen) megtámogatott hüvelyi szülésem, és indított hüvelyi szülésem.

 2019-ben, úgy mentem a dúlaképzésre, hogy mindent is tudok a szülésről, hisz csak a sürgősségi császár maradt ki a repertoáromból.  Egyértelmű, hogy biztonságosan szülni CSAK a kórházban lehet, ott vannak a gépek, az orvosok. A ctg megmutatja, hogy mikor fáj, és mennyire, a segítőkész szakszemélyzet pillanatok alatt segít gátmetszéssel, amikor úgyse fér ki a gyerek, hisz feszes az izomzatom.

 Aztán ahogy beleástam magam a képzésbe, kiderült, hogy egyáltalán nem biztos, hogy igazam van.

 Egyáltalán nem biztos, hogy KELL a ctg a szülés alatt. Mi van, ha nem a logikus agyammal figyelem a görbét, ahogy kúszik felfelé az összehúzódásoknál, hanem csak simán megélem, magamra, és a babámra figyelve?  Mi van, ha nem teszem kengyelbe a lábamat, és nem mások mondják meg, hogy mikor kell nyomnom, hanem akkor nyomok, amikor érzem, hogy kell?

 Kiderült, hogy így is tudnak szülni a nők…  Akár egyedül is, akár a tengerben is. Mindenféle gépek nélkül, gátmetszés nélkül, hasbakönyöklés nélkül, infúzió, és vénabiztosítás nélkül. Kiderült, hogy a kitolás előtt azért áll meg a folyamat, mert a női test erőt gyűjt a kitoláshoz, a bábák “pihenj és légy hálás” szakasznak hívják, és nem “fájásgyengeség” áll fenn.

 Megtudtam, hogy létezik olyan, hogy magzatkilökő reflex, ami kb olyan, mint a tüsszentés, visszatarthatatlan, és bizony kilöki a babát. Ha hagyják.

 Mi van, ha elhisszük, hogy pont úgy, ahogy tudunk enni, emészteni, lélegezni, tudunk szülni is?

 Egy ebédnek sem úgy állunk neki, hogy mi van, ha megakad a torkunkon a falat, és megfulladunk. Nincs mentő minden lakás előtt, hogy ha gond lenne, azonnal megmentsenek. Pedig igazából benne van a pakliban, hogy megtörténjen… Ha valaki valamiért nem képes enni önállóan, akkor a szuper orvostudománynak köszönhetően van segítség. De alapvetően nem gondolja senki, hogy az evés nem lenne egy normális élettani folyamat.

 Egy egészséges nő, időre kihordott várandóssága, egészséges baba esetén bizony a szülés egy élettani folyamat. Ami nem igényel vezetést, csak kísérést. Nem kell(ene) gyorsítani, erősíteni a fájásokat, elég lenne csak hagyni, hogy történjen. Elég lenne “csak” szeretni, támogatni az anyát, és hagyni, hogy azt tegye, amit a teste súg. Egyen, igyon, sétáljon, táncoljon, guggoljon, ringatózzon, belekapaszkodjon a számára kedves kísérő(k)be, érezze, hogy szeretik, támogatják, és hisznek benne.

 Ez valójában helyfüggetlen. Pont ugyanúgy megvalósulhatna egy szántóföld közepén, ahogy egy kórházban. Sajnos többnyire a kórházakban a kalapács elv érvényesül: “Akinek kalapácsa van, mindenhol szöget lát”, “ami elromolhat, az el is romlik, előzzük meg!”, “a szülés sokáig tart, segítsünk az anyának, gyorsítsuk meg!”. Tényleg segít?

 Legtöbbször oxitocin infúzióval szokták “segíteni” a szülést, hogy gyorsabb legyen.

 Mit okoz mindez? A mesterséges oxitocin mellé nem tud az agy fájdalomcsillapítót adagolni úgy, ahogy a természetes mellé. Nem tud vele mit kezdeni. Sokkal jobban, erősebben, tovább fáj az így generált összehúzódás, mint az, ami nélküle van. Gyorsabb? Igen. De tényleg kell a gyorsítás…? Kinek van rá igazából szüksége, hogy gyorsabb legyen a vajúdás, a szülés?

 Az oxitocin infúzióból a baba is kap, hat a vérkeringésére. Ezért fontos, hogy folyamatosan megfigyeljék a szívhangját, ehhez ctg gép szükséges. És az esetek nagy százalékában fekvés, hisz amúgy elmászna az érzékelőfej. Miután a kismama a várandóssága során azt hallgatja, hogy ne aludjon a hátán, mert elnyomja a véna cava-t, így a babának kevesebb vér és oxigén jut, hirtelen a vajúdás közben a hátán kell feküdnie… Nincs itt egy csipetnyi ellentmondás?

 Ha az anya fekve vajúdik, a gravitáció nincs a segítségére. A baba nem tud úgy leszállni, ahogy kéne, a méhszáj nem kapja meg azt a nyomást, amire szüksége lenne. Miközben irgalmatlan fájdalmai vannak, akár szünetek nélkül, és ebbe bizony bele lehet fáradni, nagyon kimerítő tud lenni. Az anya elfárad, nem marad ereje a kitolásra. Megint “segíteni” kell neki… Irányítani a kitolást, esetleg nyomni a hasát, gátmetszést alkalmazni.

 Nem lehet, hogy ha nem adtak volna oxitocint “segítség”-ként, és az anya ringatózva, térdelve, négykézláb vajúdik, akkor nincs szüksége segítségre? Nem lehet, hogy ha a testére hallgatva térdelve, guggolva, (akárhogy, ahogy neki jó) akkor nyom, amikor érzi, hogy készen áll rá, és amikor jön az inger, akkor nem kellett volna gátmetszés?

 Persze nem minden kórházi szülésnél történik minden így. De a beavatkozási spirálba könnyű belekerülni. 40-50% körül van a császármetszések aránya, amik nagy részét bizony ezek a beavatkozások előzik meg…

 Kórházban ezt elkerülni nagyon nagyon nehéz, elméletben, és ígéret szintjén megvalósulhat, de igazából csak a mázlin múlik, hogy sikerül-e.

 És emiatt választják a nők az otthonszülést.

 Ahol megkérdezik őket a beavatkozások előtt, sőt, már a felkészülés során is átbeszélték mindezeket a bábákkal. Ahol annyi kísérő van jelen, amennyit ők meghívnak. Nem kell választani a férj, a dúla, a nagymama, a barátnő, a fotós, a gyerek (!!) közül. (Igen, egy jól felkészített kisgyereknek is lehet helye a szülés mellett.) Ahol az aranyóra valóban tud háborítatlan lenni, nem a mérés-öltöztetés-vizsgálat után visszakapott babával eltöltött 1-2 órát nevezik aranyórának. Ahol létrejöhet a késleltetett köldökzsinór ellátás, mert senki nem rohan, hogy lejárt a műszakja. Ahol nem vezetik, hanem kísérik a szüléseket, hisznek az anyában.

 Nagyon sok feltételnek kell megfelelni, hogy valaki otthon szülhessen ma, Magyarországon. Béres Edina bába 2024-es statisztikája alapján 37 otthonszülésből 3 anya került kórházba a vajúdás során. Tehát pontosan tudják a bábák, hogy hol ér véget a kompetenciájuk. Egyetlen újszülöttet kellett 7 óra után kórházba vinni, de ő is jól van az egy hetes antibiotikum kúra után. 32 kisbaba 9/10, 10/10-es apgarral született.

 Szóval a tanulmányaim során rá kellett döbbennem, hogy nem csak a sürgősségi császár maradt ki az életemből, hanem a háborítatlan, élettani szülés is. Nagyon szemléletformáló volt a képzésem.

 És ezzel nem azt mondom, hogy mindenki szüljön otthon. Mert nem. De ismerje mindenki a lehetőségeit, tudja a beavatkozások előnyét, hátrányát, hatását, alternatíváját. Tudja, hogy mire mondhat nemet, és mihez van joga. És ez nem csak a szülő nőre vonatkozik, hanem a kísérőjére is. A vajúdó nők módosult tudatállapotba kerülnek, valójában nincsenek döntéshelyzetben, ezért nagyon fontos, hogy a kísérők is tudják, hogy mikor mi történik, és miért.

 Az otthonszülés egy valós, legális lehetőség. De nem való mindenkinek. Viszont érdemes tájékozódni, hogy miért választják valójában a nők. Nem hippi boszorkánykodásból…

 (A képen a 3. gyerekem születése közbeni ctg, amit a tudatos, logikus agyammal figyeltem, elemeztem… amúgy 2,5 órával később a kezemben volt )